Morzsareggeli

A húsvét és a karácsony két olyan nagy ünnep az évben, amely a kőkemény zabálásról (is) szól. Az ember nem kerülgetheti a terített asztalt, mint a forró kását: hívogatóan kacsintanak rá a finomabbnál finomabb falatok a tálakról. Illatos töltött káposzta gombócok kínálják fel duzzadt testüket az enyészetnek, vörös-csípős lében úszik az ünnepi hal omlós húsa a gyomrunkba, sültek ropogós bőre kelleti magát a köretek halmai között. Piros és narancssárga szemű linzerek kacsintgatnak és a bejgli fényes bőre majd szétreped a diótól és a máktól, szinte leképezve a hasunkat.

Nálunk a töltött káposzta idén pár héttel hamarabb olyan dicséretben részesült, hogy mindenki háromszor evett belőle azóta, így elnézhető, ha nem kapott helyet a karácsonyi menüben. Ellenben volt halászlé, és szokásos sült - idén kacsa burgonyapuffanccsal. ami elmaradhatatlan az a francia saláta, a töltött tojás és a sonkatekercs. Hogy ez miért, és mikor került a karácsonyi menübe, azt nem tudom. És persze vagy hatféle édes sütemény és kétféle sós.

Érdemes lenne ilyen bő lére eresztett bevezető után a lényegre térjek, de lényegében a 25-i és 26-i, sőt, még a 27-i reggeli is a maradékok elfogyasztásáról szól. Reggelire jöhet a porcukorral hentergő illatos vaníliás kifli, néhány septiben elfogyasztott sósrúd és peckes sajtos pogácsa, a lágy tojáskrémmel töltött tojás és sonka, lágy sajt, és egy kis pirítós (vitaminfelelősként pedig egy pohár narancslé és pár karéj paprika). Eddig a karácsonyt várva számoltam vissza a napokat, most viszont már alig várom, hogy véget érjen a nagy zabálás.

A mennyiség az illusztráció kedvéért ilyen szerény.

Onlányok reggelije

Helyszín: Sztimacs lakása
Időpont: 2008. november 29.

Mindketten egész nap gép előtt dolgozunk, lassan köldökzsinorilag összenőve a világhálóval, msn-ezünk, g-talkolunk, blogolunk, e-mailezünk, facebook-on mondjuk el mi fáj, és még sorolhatnám. Egyértelmű volt, hogy neten keresztül is fogunk reggelit rendelni. Azt nem gondoltuk, hogy ez nem két percbe telik majd. Merthogy a kinézett szolgáltatás vagy nem működött, vagy nem szállítottak a hétkerbe. Aztán egyik nap a Dózsa György úton baktatván befordult elém egy autó, amin ez állt: www.daily.hu. Azonnal ugrasztottam Ágnest, hogy lessük meg a kínálatot.

Választék:
Bőséges. Szendvicsek a rusztikus kolbászostól az ínyenc libamájason át a szemet gyönyörködtető piros kaviárosig. Ugyanígy paninek kicsit szegényesebb választékban. Különféle krémek a mártogatáshoz - a hidegtálak kellékei. Saláták, falatkák, édességek, üdítők, kávék és forróitalok. Mindezek képe pedig a honlapon, hogy látvány alapján is tudjunk dönteni, mert ugye, az sem utolsó szempont (szem-pont, hehe). A választék természetesen nem teljes, de mivel nem reggelire vannak specializálódva, ezt elnézzük. (5/4)

Képek: www.daily.hu

Kiszolgálás (jelen esetben rendelés és kiszállítás):
Elnézve a DAILY Sandwich Kft. referenciáit és elolvasva a bemutatkozásukat, inkább céges rendezvényeken szoktak megjelenni a portékájukkal. Ennek ellenére nem úgy tűnt, mintha derogálna nekik összeállítani a mi háromszemélyes reggelinket. Erről bővebben majd Ágnes mesél... (Ágnes: Telefonon rendeltem végül, hogy hamarabb kiderüljön, amennyiben mégsem megoldható a mi szombat hajnali dőzsölésünk. A fickó a vonal végén segítőkész és kedves volt, valóban semmi "derogálás" a minimális rendelés hallatán. Szinte hallottam a papíron sercegő ceruzát, ahogy jegyzetelt, és megnyugtatott, hogy nem egy szokásos "robot" ügyintéző kopog a billentyűkön. Bár a zuhogó eső miatt aggódtam, hogy valami mégis közbejön, időben csengett a telefonom, és egy kedves fiatalember már csattogott is a lépcsőn a dobozokkal. Mosolyogva tollat adott az aláíráshoz (ott felejtette, bocsi!), pénzügyek letudva, jóétvágykíván, majd jobbra el. Nincs hiba.) (5/5)Ízek:
Semmi fellengzős túlzás, semmi drámaiság, semmi agyafúrtság: egyszerűen finom. Friss alapanyagok (állítólag házi majonéz), harmonikus ízek. A tojáskrémes panin megbolondítva egy kis hagymával, a mediterrán egyszerű, de nem snassz, a sonkásban nincs semmi meglepetés. A tonhalas szendvics nekem picit citromos, de az ízlelőbimbóim alapjáraton tiltakoznak a citromos-ecetes ízek ellen (nem hiába készül nálunk ecet nélkül a ragu- és a tojásleves vagy a krumplifőzelék). (Ágnes: De citromos ám, jól ráfacsartam azt a kis szeletet, amivel belülről betakarták a halkrémet. Nem is krém, mert kellően darabos, de csak a hal, meg némi zöldség, semmi ízrontó körítés. Tonik csúszna mellé, vagy ecetes uborka. ;) )A sütemény viszont mennyei, de hatalmas... Porózus szerkezetű tészta, csokimousse jellegű krémmel az egyik. Sűrű, kicsit a régi Sport szeletre emlékeztető ízű, mély ízű gyönyör a másik. (Ágnes: Jaj, csak az a rémes kandírozott cseresznye ne lenne a tetején! Bár értjük mi a díszítést, csak most nem szerettük. De a mousse, az valami mennyei! Kellőképp ét csokoládéval borítva az egész. Valamiért nekem kicsit olyan érzésem volt, hogy a hétvégi kiszállítás miatt a péntekről megmaradt "anyagot" sózták ránk - kicsit minden egy fokkal szárazabbnak tűnt a vártnál. De lehet, csak a dobozos-fóliás szállítás miatt; lehet, porcelántányéron fel sem tűnt volna.) (5/3.5)Ár-érték:
Összességében nem drága. Szívfájdalom viszont, hogy házhoz szállítást csak 3500 forint fölötti értékben lehet kérni, aminek az ára nem olcsó kicsit sem. Ez a reggeli luxusadója, és sajnos emiatt azért kicsit fáj a szívem így hó végén. (Á.: De fájt ám! Nem látom a rációt ebben a politikában. Mármint az emberit, nem az üzletit.) Azt hiszem, ez sem lesz daily routine... (5/3)

Császármorzsa-faktor: 5/3.75

Ui.: Sajnálatos módon, csak kevés kép készült, mert annyira elragadt minket a hév és az éhség, hogy az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy a fényképező még elő sem került...

McKezdjük a napot

Helyszín: McDonalds (Keleti pu.)
Időpont: 2008. november 19.

Annyira köz hely, hogy mi sem hagyhattuk ki, még ha nem is vagyunk McVeszekedett McIsták. A Cafét már próbáltuk (hm, pótolandó bejegyzés!), szóval ezúttal a hagyományos reggelire szavaztunk, magyaros ízekkel feldobva. Lángosmustra #2!

A hely:
Baross tér - M4-építés, szóval káosz a környék. Igyekeztünk hát hamar kikerülni az osb lapok labirintusából, és egy grillsülteket áruló üzlet mellett (hmmmm, micsoda illat!) éles jobb kanyarral bevettük magunkat a mekibe. Nem nagy, szokásos bútorokkal, többszintes megoldással. A hátsó részben találunk egy puha bőrpados asztalt, nem messze az ablaktól. Épp rálátunk a Café-ra, ahol egy zsíros úr terpeszkedik nyakkendőben. Nekem kicsit szűkös az asztal -szék, de lehet, csak mert sok cuccal vagyok, mindensetre elég sokáig tart, mire kényelmesen elfészkelődök. (Bár a kényelem és az aligtámlás szék nekem oximoron.) Amúgy kevesen vannak nem sokkal nyitás után, kint az idő hideg és hószürke, jól esnek a benti meleg színek. (Sztimacs: Nekem az volt a fura, hogy hatalmas volt a különbség a McCafé és az étterem fogyasztói között. A kissé elszeparált kávézó részben nyakkendős urak és blézeres hölgyek tárgyaltak, laptop, határidőnaplók kiterítve a Latte mellett... amúgy a szokásos semmi extra.) (5/3)

Választék:
Húsos, tojásos, joghurtos, krumplis, könnyű, nehéz. Igazából, mindenből akad, mekimódra. Szerencsére épp nemrég újították meg a kínálatot, szóval lassan jutottunk csak döntésre. Ami nem volt kérdés: bundáskenyér és lángos, narancslé, kávé. Sztimacsot végül meggyőztem egy rántottáról, sonka feltéttel, mert az is olyan "hazai". (Sz.: Ilyen burgercuccot nekem nem vesz be reggel a gyomrom - úgy általában. Bár lehet, csak az agyam nem veszi be. A SÜLTKRUMPLIS reggeli menütől meg kíméljenek meg, könyörgöm! Amúgy a választék tényleg bőséges, csak túl "mekis".) Az én gyomrom kegyét pedig egy sajtos omlett szendvics menü mekbörivel nyerte el. (Örök szívfájdalmam és alkalmankénti éhes kirohanásaim tárgya, hogy reggeliidőben nem adnak sajtburgert. Skandalum!) (5/3)

Kiszolgálás:
Laaaassssúúúúú. Kora reggel (fél nyolc???), biztos még csak melengették az olajat, de az ember a GYORSéterembe akkoris bizonyos elvárásokkal érkezik. Szóval kaptunk kis számokat, és a helyünkön várhattuk, hogy teljes legyen a tálcatartalmunk. A mekik népszerűségének másik oka, hogy előszeretettel támogatják a diákok, idősek, és egyéb nehéz életű emberek megélhetését, amit egyébként egy nemes és követendő szociális gesztusnak tartok. Sajnos, ez néha azzal a hátránnyal jár, hogy a gyorsan cserélődő alkalmazotti gárda bár kedves, mindig tanulási fázisban van. Ketten állnak a kasszánnál, egyik mondja a másiknak, mit üssön, hol találja, mit rakjon a hova. Laaaaassssssúúúúúú. (Sz.: Nekem ez annyira nem tűnt fel, de lehet, hogy csak azért mert aznap én is be voltam lassúlva. Csak a pultnál való idétlenkedés nem tetszett, de a kis számokkal nincs semmi bajom.) (5/2.5)

Ízek:
A rántottát meg kell sózni, de az még a könnyebik eset. A narancslé vizes, de nem is vártunk 100%-ot. Az omlettes szendvics kiadós és finom, a mekbörinek pedig sajnos feltétlen híve vagyok, így rosszat nem mondhatok. Na de a nagy kérdés: magyar-e a bundáskenyér és a lángos, vagy a globalizáió áldozatává váltak. A kenyérfalatkák nekem kicsit szárazak voltak, mert úgy szeretem, ha jól eláztatja a tojás a kenyeret, de végülis finomak. Nem zsíros, nem túl puha (a jó bundáskenyér kicsit szikkadt kenyérből készül, szerintem), szóval pozitívan csalódtam. A kislángosnak becézett tenyérnyi tésztadarab pedig épp az elelnkezője - eléggé zsíros, sötétsárga ropogós külső réteg, lyukacsos, könnyű tészta. Nyammmmm! Sajnos, az öntettel mellélőttek, mert bár fokhagymás, inkább majonéz az a tejföl, és így "nehezíti", nem pedig frissíti reggeli lángosunk. Voltak, akik szabadon értelmezték magyaros ízek lehetőségét, és jó piacolók módjára két pofára tömték magukba a szomszédból hozott, papírba csomagolt, sajtos-tejfölös óriáslángosokat, alibinek egy McCappucióval öblítve. (Sz.: A jóval tojásosabb de átsült bundásra szavazok, ez állagra nem olyan volt, de az ízével nem volt semmi baj. Inkább a gyufásskatulya forma és méret volt idegen. A lángos finom volt, az öntetről nem tudok nyilatkozni, mert a fokhagymát nem bírja a gyomrom, csakhát Ki volt az aki valaha is azt állította, hogy nem a méret a lényeg?! Biztos egy nagyhatalmú törpe!) (5/4)

Hangulat:
Meleg, álmos, kicsit jellegtelen, de mégis olyan megszokott, otthonos fílingem van. Szól valami zene, az ablakon át nézzük a jellegzetes kerületi arcokat. Nincs még nagy ricsaj, a szomszéd asztalnál valaki könyvet olvas, mi is próbálunk munkanapra töltődni. Jól esik. (5/4)

Ár-érték: Sajnos nekem a meki mindig is a túl sok a semmiért kategóriába tartozott. Irreálisnak tartom a többszáz forintos töltött zsemlét és 3 tojást (és nem kezdenék itt egészségügyi fejtgetésbe), a reggeli menük esetében sincs ez másképp. Néha kirúghatunk a hámból, de a mindennapi meki szerintem McFizethetetlen. (Sz.: Egyetértően bólogat. Illetve ne feledjük a kalóriákat se!) (5/2)

Császármorzsa-faktor - 5/3.7

Vasánapi brunch

Helyszín: Gloria Jeans Coffees
Időpont: 2008. november 16.

„Milyen jó is lenne minden reggel így indítani a napot!” – így sóhajtoztunk és szuszogtunk nagyokat a reggeli után. Aztán azon nyomban megállapítottuk, hogy az iménti vasárnapi reggelinek nemcsak az az egyetlen akadálya, hogy nincs minden nap vasárnap…

A hely:
A Gloria Jeans Coffes Budapesten három helyen várja a kávémánokat. Látatlanban is azt mondom, hogy a Hősök terénél álló kávézójuk a leghangulatosabb, de az újságíróiskolában megtanultam, hogy ilyen kijelentéseket nem tehetek, mert nem jártam ugye a másik két helyen, és így hiteltelen lennék. (Ágnes: A Mammutban már voltam, szóval a kétharmados a látogatósági indexem. A plázakávézók szerintem nem vehetik fel a versenyt a szólókkal, de ezt leszámítva engem megnyert a hely. Hatalmas panorámaablak körben, szecessziós-romantikus bútorok szegecselt bőrfotellal, tágas belső tér. Olyan arisztokrata (nem sznob!).) Azt azért megjegyzem, hogy nagy húzás volt a Dózsa György út 96. szám alatt álló régi villában berendezni az üzletet. Belépve máris otthonosan érzi magát az ember, ahogy a meleg barna árnyalatai körülölelik. A különböző helyiségekben pedig süppedős fotelok, meleg színek, kellemes zene és kávéillat segít átadni magunkat a chillezésnek. Ágnes még a cipőjétől is megszabadult, és maga alá húzott lábbal pislogott a hatalmas sütemény mögül… na, de ne szaladjunk ennyire előre! (Á.: És nem éreztem, hogy bárki kinézne emiatt, bár biztos észre sem vették.) 5/4.5 Nézzetek képeket itt!
Választék:
A kávézóba belépve egyből gyökeret eresztünk a bal kéz felől eső hűtőpult mellett, ahol a legkülönfélébb szendvicsek és sütemények indítják be a Pavlovi reflexeket. Baj csak akkor lehet, amikor kisebb csapat érkezik egyszerre, és mindenki lecövekel az ajtóban. De a türelem nagy erény, csak éppen éhesen nehéz arra várakozni, hogy az előttünk álló lazacos, vagy éppen sonkás… vagy nem is, inkább mégis lazacos szendvicset szeretne, amikor is végül meglátja vágya tárgyát, az egyszerű sajtos bagettet. (Ágnes: Az én vágyaim majdnem megakadtak az édességeknél, de aztán megláttam a croissaintokot. Töltve, puhán, édesen, sósan. Gyönyörűűűű!) Mivel kávézóról van szó, a választék kávéban is bőséges az eszpresszótól a kacifántos fantázianevű (és angol elnevezésű) különlegességekig. Természetesen a választékból hiányozik a müzli, rántotta, lekváros kenyér és társai, de aki ide jön, valószínűleg nem azt fogja keresni. (Á.: De nem ám! Ellenben sok gyümölcsös ital, forrók és jegesek, teák, nem filterben, kicsiben, nagyban.) (5/4.5)

Kiszolgálás:
Nos, ahogy azt már a hasonló franchise kávézókban megszokhattuk, kiszolgálás az nincsen. Miután választottál, bediktálod a pénztárosnak a menüt, és kifizeted előre, amit enni fogsz. Ő kisebb meglepetésemre nemcsak a pénzt kérte el, de megkérdezte a keresztnevemet is. Gondoltam, nem ismerkedni szeretne, mivel ő is lány volt, bár a mai világban… A legborzasztóbb rész most következett. Alig telepedtem le a fotelbe, hallottam, ahogy elkiabálja magát az egyik barista (?): „Jáános!”. János persze nem termett ott azonnal, erre még egy kiáltás. János egyáltalán nem volt az a gyors ember, ahogy a pultban ezt remélték, így mire odaért a kávéjáért, már az egész üzlet tudta, hogy ő János és nem Norbert, aki épp a szendvicsért sietett. Szóval ez a név szerinti „kiszolgálás” nagyon nem tetszett, főleg azért, mert nem várták meg, míg elkészül a szendvicsem, a kávém és a sütim (ami persze már kész volt), hanem egyenként hívtak oda a reggelim alkotóelemeiért a pulthoz. (Ágnes: Ami szűkös volt az egyszerre ott tolongónak, és kicsi a sok megrendelt finomságnak.) (5/2)

Ízek:
A lazacos bagett inkább semmilyen, mint valamilyen. Ahelyett hogy azt írnám, se íze, se bűze, inkább úgy fogalmazok kicsit lelketlen. (Ágnes: Nekem ízlett, pedig lazac helyett inkább a tonhalra vagy heringre szavazok.)Az almás torta viszont mennyei: a tésztája omlós, az alma ízes, picit fahéjas, abszolút meggyőző. A Caramelatté is finom, de egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki képes meginni belőle 470 millilitert.
(Ágnes: A pármais bagettem kicsit száraz volt, több paradicsomot is elbírt volna, de így is laktatott rendesen. Az írkrémes-mogyorós lattéra pedig túl közhelyes a mennyi jelző! Habos, krémes, lágy, selymes. Éppen krém mint kávé íz, a nyelven ott marad a mogyoró különleges zamata, miközben az ember ujjai a poharat ölelik, és a csukott szemhéjak mögött felhőpamacsok úsznak át. A sütin az eper nyári friss, a puding enyhe vaníliás, a végére kicsit besokallok.)(5/3,75)

Hangulat:
Ott jártunkkor éppen fotóztak egy menyasszonyt. A fotózással járó kellemetlenségekért a bejárati ajtóra kitett feliratban kértek elnézést, ez szerintem jófej dolog. (Ágnes: És nem is volt annyira kellemetlen.) A „kiabálós” kiszolgálást leszámítva minden rendben volt. Kellemes hangerőn szóló zene, dizájnos bútorok, tisztaság, többnyire külföldiek, és jól szituált fiatalok. Újságírószemmel kissé unalmas szociológiai felhozatal, de a helyhez abszolút illő közönség. (Á.: Bár felső kategóriás hely, nem éreztem magam frusztrálva. Tiszta, friss, divatos, tágas.) (5/4)

Ár-érték: Ki hitte volna, de ez a másik, amiért nem eszünk itt minden reggel. Egy kicsi Caramelatte, egy lazacos bagett és egy almás pite 1895 forintba kerül. ÍÍÍÍÍííííjjjjaaaaajjjjj! És a szendvics nem is volt valami húúúde. (5/2.5)Császármorzsa-faktor - 5/4.25

A csillagok ízei

Párizs, erős szél.
Lipcse, szikrázó napsütés.
Prága, szitáló eső.
De a négycsillagos kontinentális reggeli mindenhol magával ragad.

Céges utazgatásoknak hála élvezhetem néha a hotelek kulináris kínálatát, legalábbis ami reggelizőasztalt illeti. Mivel munkanapot kell indítani, külföldön, az alaptétel egyszerű: egyél, amennyit tudsz, ki tudja, jutsz-e még falathoz aznap!
Ennek megfelelően kezdetnek egy kis rántotta (semmi hagyma meg szalonna, csak a tiszta tojás), egy-két sült kolbászka mustárral, esetleg bacon, köretnek pedig sajtszeletek (mindegyik fajtából) és friss zöldség (paradicsom, uborka, és legalább kétféle saláta) kerül egyetlen tányérra. Mellé szigorúan narancslé, bár facsarni mindig túl lusta vagyok, és egy apró barna-magos zsemle.
Ha a tányér kiürült, két lehetőség van. Ha az időbe belefér, észrevétlenül újabb tányér után kapok, és a felvágottakból szendvicset építek. Ha azonban a főnök már végzett, akkor egyből a harmadik szint következik: a desszert. (Bizony, egy valamirevaló reggelit illik megkoronázni!) Croissaint, édes sütemények (csokis piskóta, gyümölcsös piték), lekvár, mogyorókrém. Mire pedig tele az újabb tányér, már langyos tejeskávé vár az asztalon.
Munkára fel!

Na és persze a szőrtelen kutya!

Történt, hogy negyedszázados fennállásunk megünneplésének utolsó hivatalos állomását is sikerült reggelivel zárni. Egyébként nem volt jó buli, a zene nem vált a kedvünkre, kihalt volt a Narancs (természetesen ez volt a kocsmatúra "teteje"), szóval rövidre terveztük, csendesen iszogattunk. Aztán egyszer csak hajnali négy lett, lámpa(fel)oltás, és felháborító módon kitessékeltek minket a törzspinceklubból. Az addigra körénk kerekedett srácokkal előbb a Pálmának, majd a Döglött patkánynak vettük az irányt. (hangzatos nevű békéscsabai kricsmik - sztimacs)
Vidáman múlt az idő, bár kint szomorúan sírtak a felhők - szembesültünk ezzel a reggel nyolc körüli könnyes, de mégiscsak mámoros búcsúnk után. Mivel épp reggeliidő volt, a piac meg egy saroknyira, szociotúránkat egy magas, kopott alumínium asztal mellett fejeztük be. Rajta fényes papíron zsíros-ropogós lángos, extraextra olajos fokhagymapéppel bebalzsamozva, tejföllel leöntve, és persze az elengedhetetlen reszelt trappistával koronázva. (Szokásomhoz híven a szomszédét "zöldebbnek" láttam, szóval rá-ráharaptam az előtte terpeszkedő hagymás-szalonnás-uborkás-csilis mannára.)
Öblítőnek egy üveg fehér bor volt kéznél, bár az akkor már a kutyának se kellett.

Az ominózus helyszín

Egy a sok közül

Így végezte mind

Mi is a helyzet azzal a borral?

Helyszín: Békéscsaba
Időpont: 2008. február 24.

A kutyaharapás meg a szőr

Mi történik akkor, ha az ember lánya fogja magát, és elmegy egy vadidegen társasággal fesztiválozni? A válasz helyes! Csupa olyan dolog, amire nem számít.
Egy ismerős és tizeniksz ismeretlen emberrel együtt vágtam neki az EFOTT-nak (a VOLT és a Balaton Sound után, kissé leamortizálódott állapotban). Mindenféle egyéb eseményt elhallgatva csak a reggelire igyekszem koncentrálni a beszámolót. Kihagyhatatlan részlet viszont, és elég sok mindent előre vetít, ha csendesen megjegyzem: a vacsora Jäger volt egy kis sörrel hígítva.
A garantált fejreállást csak tetézte, hogy három óra alvás után, hajnal hétkor arra ébredtünk, hogy 50 fok van a sátorban. Egy órán keresztül reménykedtünk abban, hogy az egész csak tévedés: valójában árnyékba sikerült telepedni, és csak a másnapos hőérzetünk téveszt meg bennünket. Hát, nem... Reggel nyolckor csak kievett minket a fene (de leginkább a kánikula) a sátor elé, amikor is a két srác arra jutott, hogy ideje lenne reggelizni.
Nem szaporítom a szót, a pultnál kötöttünk ki, ahol nem tejet, de nem is vizet, hanem gyógysört kértünk. (Dehogy kértÜNK, én ugyan nem kértem, KAPTAM!) Míg ez nekem a másnapi (másnapos) söröm volt, voltak akik még az aznapit itták mellettünk.
Körülbelül fél 11-kor, a harmadik kör felénél és a negyedik "nemhiszemel, hogy megint iszom!" sms táján, aztán úgy döntöttem, ideje (és ildomos) lenne a folyékony kenyeret felitatni.

A legközelebbi bódénál másnapos pizzát árultak...


Helyszín: EFOTT, Dunaújváros
Időpont: 2008. július

A lélek reggelije

Hozzávalók:
melankóla
ködös reggel
Duna-part (ill. szabadon választott)
forró kapucsínó fedeles pohárban
apró péksütemény papírzacskóban, ízlés szerint

Elkészítés:
Fontos, hogy megfelelően előkészített lélekkel fogjunk hozzá. Alaposan ellenőrizzük az állagát, ha szükséges, érleljük dohos falak közt pár napig. De ne túl sokáig, nehogy felszálljon a köd! A szokásosnál fél órával korábban induljunk bele a napba, s figyeljünk, hogy a megfelelő helyen vetődjünk partra. Keressünk egy csendes, olajszürke követ, amin jól esik a lelket dagasztani. Ne spóroljunk az élesztővel: a hullámzón szaladó vízzel, a mozdulatlan kacsapárokkal, a túlpartot szépítő porcelán párával. Ha hozzáadtuk a megfelelő mennyiséget, vegyük kézbe a bekészített papírpoharat, s hagyjuk, hogy melege átjárja az ujjainkat. Az előmelegített ujjakkal ezután nyissuk ki a mellettünk heverő zacskót, és egyenként emeljük ki a pogácsákat. Csak amennyi jól esik! Időnként adjunk még hozzá élesztőt, amíg semleges, buborékos masszát kapunk. - Ezzel indulhat a nap.

Bécsben a früstük - az már igen!

Osztrák, de Bécsbe csak "beszármazott" barátnőim egész este erről beszéltek, én pedig, mint hajdan gyerekkoromban, számoltam vissza, hogy hány órát is kell még aludni, amíg eljön a Kánaán. Mert kérem Bécsben a reggelinek k-u-l-t-ú-r-á-j-a van. Még ma is. Mondták.
A szertartásra vasárnap került sor, amikor az ember jó esetben alapból megengedheti magának a nap minél későbbi kezdését. Szinte délidő volt, a város mégis még csak ébredezett, ahogy lánycsapatunk egy balkanyarral betért a hatalmas üvegtáblák mögé. A hirtelen zsibongás és az a mindennél jellegzetesebb reggelIllat azonnal megcsapott, és teljes vasárnapi nyugalommal vackoltam be magam a hófehér fotelbe. Brancholunk. Mert ez jár.
Előttem krémes joghurt landol hamarosan, egyenesen az égből, esküdözöm. A hófehér habok közül néha felbukkan egy buján vöröslő eperszem, pirkadó nap színű sárgabarack, és sejtelmes narvál módjára úszik el egy körteszelet.
Vajas croissaint, leveles, zsíros, csak amennyire kell.
Melange egymásra simuló rétegeiben gyönyörködöm még, mielőtt a hosszú kanállal násztáncba hajtom őket. - A szemem sarkából érzékelem, hogy egy szomszédos tányéron rántottahalom magasodik, paradicsommal és baconnel körülbástyázva; s az orrom fintora lazacszeleteket jelez a közelben. De mindezt alig fogom fel, mert lefoglal a tányéromon elomló édes tészta málnalekvárral való feldíszítése. Tökéletes a harmónia: a nutellamogyoró kiemeli a málnamagok ropogását.
Újságpapír zizeg (piano), ahogy valaki átlapozza a sporthíreket, s egyszerre ciccennek (allegro) a kiskanalak a porcelánon. Hiába, a bécsi filharmonikusok...!

Helyszín: Ausztria, Bécs,

egy májusi reggel-I margójára

puhán kócosan mosolygok ki
a takaró alól
téged már korábban elősimogatott
rejtekedből a Nap
így már hárman kacagunk a kitárt
ablakon át
a lúdbőröző fuvallatnak
topán a lábra
eperlé cseppen
kertek alatt a harsogó zöldben
(ami lapul minden szürke kőfal mögött)
csicsergve lejtünk
a körúton
oly könnyű
szellő
borzol
libbent
egy bögre kávét
mellé huncutul csiga
tekeredik
porcukorbajuszunk alatt
miközben áll az idő
csak mi sörgünk körbe
vagy épp andalogva
mindig más ritmusra
ahogy a zene szól fülünkbe
két ébren is ámodó
csakazértis boldog botor

Helyszín: Budapest, Oktogon - Príma Pék álldogálója

A kályhának melege

A hétvégén elméláztam, honnan is jön ez a feneketlen rajongás a reggeli intézménye iránt. Mert valahonnan nagyon régről, nagyon mélyről, az nem kérdés. Behunytam a szemem, és tarkamintás fóliaterítőt láttam (alatta fehér csipketerítő) üde, hűvös kékarany színben; ropogós, néhol horpadt kifliíveket és mézesvanília illatú, foszlós kalácsszeleteket egy szalvétával bélelt kenyereskosárban, apró, halványlila virágokkal díszített tányérokat, egyikre vízcseppektől fénylő paradicsom, paprika halmozva. És ez még csak az asztal egyik sarka! Szemeim előtt megjelentek az ínycsiklandóan vékonyra szelt felvágottak tornyai, köztük elszórtan sajttömbök - az asztal közepén, hadd roskadjon! Amint idáig jutottam, hirtelen forró feketetea illatgőze csapott meg, ahogy keverednek benne a cukorkristályok, és a citromsav vörösbarnára fakítja; mindezt jól láttam a telt üvegkancsón át. Az üvegkancsó...mellette egy sárga, kopott tejtartó, benne a jól ismert kék betűs zacskó, kivágott csücskével hetykén meredt a plafon felé, s tövében ott sorakozott az olvadtarany méz, a házi baracklekvár, teavaj triója.
Minden szombat és vasárnap reggel ugyanaz a szertartás, évekig. Szinte a fények, illatok, ízek sem változtak. Pizsamában, álomkócosan vacciláltam azon, hogy sóssal vagy édessel fejezzem-e be. Máig nem sikerült eldöntenem.

Angol reggeli

Félcsaládos nyaralás során, Londonban járva egy külvárosi hotelben szálltunk meg. Reggelente 7.50 fontért lapátolhattunk magunkba annyi ételt, amennyi belénk fért. Az angol reggelivel való első találkozásom után hirtelen felindulásból ezt írtam a naplómba:

" Úristen, csak szuszogok. Az elméleti hátteréről mindenképp érdemes lenne olvasni/tudni valamit. Így soha nem fogok magamtól rájönni, hogy érdemelte ki a paradicsomlében tocsogó bab, az éppenhogy megfőzött, héjától megszabadított, pöttedt, ecetes paradicsom, és a bélszínrolóra emlékeztető ízű kolbászkák a reggeli címet. Persze van rántotta is (mintha a gimis angol tankönyvem fekete-fehér fényképét eszembe idézve tükörtojás sejlene fel), halovány, porózus. Külön pedig párolt gomba és sós, sültszalonna. És persze a szokásos: dzsemmekből sokféle, műanyagszínük ellenére úgy tűnik, láttak gyümölcsöt (is), édes és sós vaj, csokis muffin (tele E-vitaminnal), joghurt (alles Müller, oder was?), stb. Kellően feltankoltunk, bár magamat ismerve, hiába. Nem fog sokáig tartani ez a keljfeljancsi állapot..."

És pedig de! Úgy higgyétek el, hogy folyamatos sétafikálás mellett sem voltam éhes délután ötig. Két napig lelkesen ettem, még a kolbászkák is ízlettek, de aztán már egyre inkább szelektáltam. Először a paradicsom, majd a gomba és a szalonna is elmaradt. Harmadnapra pedig visszatértem a müzlis joghurthoz. :)

És a képek:

Minimáladag babbal, sok rántottával :)

A kolbászkára fókuszálva

A szegényes tányér a húgomé, őt nem győzte meg az angol reggeli

Helyszín: Anglia, London, Wembley Hotel

The Incredible Breakfast Band

Amíg nem írom meg az angol reggeliről szóló beszámolómat, ezzel a kis videóval csillapítom a bejegyzéséhségeteket. :)

Miért pont a reggeli?

A reggeli a legfontosabb étkezés. Beindítja az anyagcserét, feltölt energiával, átvészelhetővé teszi a délelőttöt, megadja a kezdőlökést a naphoz...blablabla...
Egyszóval: reggelizni jó dolog. Jót reggelizni pedig - mondanom sem kell - még jobb. Az pedig csak hab a tortán (kakaón), hogy reggelizni bárHOL, bárMIKOR és bárMIT lehet, annak függvényében, hogy az ember mikor és hol kel, és mit kíván a gyomra.

Reggelifreakek vagyunk némi grafomán hajlammal, ezért összeadva a kettőt létrejött a bloggyár. Jövünk-megyünk, reggelizünk, írunk róla, kutatunk, kipróbálunk, és nem alkuszunk meg... a tökéletes császári étkeket keressük.