Császármorzsák: Na és persze a szőrtelen kutya!

Történt, hogy negyedszázados fennállásunk megünneplésének utolsó hivatalos állomását is sikerült reggelivel zárni. Egyébként nem volt jó buli, a zene nem vált a kedvünkre, kihalt volt a Narancs (természetesen ez volt a kocsmatúra "teteje"), szóval rövidre terveztük, csendesen iszogattunk. Aztán egyszer csak hajnali négy lett, lámpa(fel)oltás, és felháborító módon kitessékeltek minket a törzspinceklubból. Az addigra körénk kerekedett srácokkal előbb a Pálmának, majd a Döglött patkánynak vettük az irányt. (hangzatos nevű békéscsabai kricsmik - sztimacs)
Vidáman múlt az idő, bár kint szomorúan sírtak a felhők - szembesültünk ezzel a reggel nyolc körüli könnyes, de mégiscsak mámoros búcsúnk után. Mivel épp reggeliidő volt, a piac meg egy saroknyira, szociotúránkat egy magas, kopott alumínium asztal mellett fejeztük be. Rajta fényes papíron zsíros-ropogós lángos, extraextra olajos fokhagymapéppel bebalzsamozva, tejföllel leöntve, és persze az elengedhetetlen reszelt trappistával koronázva. (Szokásomhoz híven a szomszédét "zöldebbnek" láttam, szóval rá-ráharaptam az előtte terpeszkedő hagymás-szalonnás-uborkás-csilis mannára.)
Öblítőnek egy üveg fehér bor volt kéznél, bár az akkor már a kutyának se kellett.