Morzsareggeli

A húsvét és a karácsony két olyan nagy ünnep az évben, amely a kőkemény zabálásról (is) szól. Az ember nem kerülgetheti a terített asztalt, mint a forró kását: hívogatóan kacsintanak rá a finomabbnál finomabb falatok a tálakról. Illatos töltött káposzta gombócok kínálják fel duzzadt testüket az enyészetnek, vörös-csípős lében úszik az ünnepi hal omlós húsa a gyomrunkba, sültek ropogós bőre kelleti magát a köretek halmai között. Piros és narancssárga szemű linzerek kacsintgatnak és a bejgli fényes bőre majd szétreped a diótól és a máktól, szinte leképezve a hasunkat.

Nálunk a töltött káposzta idén pár héttel hamarabb olyan dicséretben részesült, hogy mindenki háromszor evett belőle azóta, így elnézhető, ha nem kapott helyet a karácsonyi menüben. Ellenben volt halászlé, és szokásos sült - idén kacsa burgonyapuffanccsal. ami elmaradhatatlan az a francia saláta, a töltött tojás és a sonkatekercs. Hogy ez miért, és mikor került a karácsonyi menübe, azt nem tudom. És persze vagy hatféle édes sütemény és kétféle sós.

Érdemes lenne ilyen bő lére eresztett bevezető után a lényegre térjek, de lényegében a 25-i és 26-i, sőt, még a 27-i reggeli is a maradékok elfogyasztásáról szól. Reggelire jöhet a porcukorral hentergő illatos vaníliás kifli, néhány septiben elfogyasztott sósrúd és peckes sajtos pogácsa, a lágy tojáskrémmel töltött tojás és sonka, lágy sajt, és egy kis pirítós (vitaminfelelősként pedig egy pohár narancslé és pár karéj paprika). Eddig a karácsonyt várva számoltam vissza a napokat, most viszont már alig várom, hogy véget érjen a nagy zabálás.

A mennyiség az illusztráció kedvéért ilyen szerény.