Helyszín: McDonalds (Keleti pu.)
Időpont: 2008. november 19.
Annyira köz hely, hogy mi sem hagyhattuk ki, még ha nem is vagyunk McVeszekedett McIsták. A Cafét már próbáltuk (hm, pótolandó bejegyzés!), szóval ezúttal a hagyományos reggelire szavaztunk, magyaros ízekkel feldobva. Lángosmustra #2!
A hely:
Baross tér - M4-építés, szóval káosz a környék. Igyekeztünk hát hamar kikerülni az osb lapok labirintusából, és egy grillsülteket áruló üzlet mellett (hmmmm, micsoda illat!) éles jobb kanyarral bevettük magunkat a mekibe. Nem nagy, szokásos bútorokkal, többszintes megoldással. A hátsó részben találunk egy puha bőrpados asztalt, nem messze az ablaktól. Épp rálátunk a Café-ra, ahol egy zsíros úr terpeszkedik nyakkendőben. Nekem kicsit szűkös az asztal -szék, de lehet, csak mert sok cuccal vagyok, mindensetre elég sokáig tart, mire kényelmesen elfészkelődök. (Bár a kényelem és az aligtámlás szék nekem oximoron.) Amúgy kevesen vannak nem sokkal nyitás után, kint az idő hideg és hószürke, jól esnek a benti meleg színek. (Sztimacs: Nekem az volt a fura, hogy hatalmas volt a különbség a McCafé és az étterem fogyasztói között. A kissé elszeparált kávézó részben nyakkendős urak és blézeres hölgyek tárgyaltak, laptop, határidőnaplók kiterítve a Latte mellett... amúgy a szokásos semmi extra.) (5/3)
Választék:
Húsos, tojásos, joghurtos, krumplis, könnyű, nehéz. Igazából, mindenből akad, mekimódra. Szerencsére épp nemrég újították meg a kínálatot, szóval lassan jutottunk csak döntésre. Ami nem volt kérdés: bundáskenyér és lángos, narancslé, kávé. Sztimacsot végül meggyőztem egy rántottáról, sonka feltéttel, mert az is olyan "hazai". (Sz.: Ilyen burgercuccot nekem nem vesz be reggel a gyomrom - úgy általában. Bár lehet, csak az agyam nem veszi be. A SÜLTKRUMPLIS reggeli menütől meg kíméljenek meg, könyörgöm! Amúgy a választék tényleg bőséges, csak túl "mekis".) Az én gyomrom kegyét pedig egy sajtos omlett szendvics menü mekbörivel nyerte el. (Örök szívfájdalmam és alkalmankénti éhes kirohanásaim tárgya, hogy reggeliidőben nem adnak sajtburgert. Skandalum!) (5/3)
Kiszolgálás:
Laaaassssúúúúú. Kora reggel (fél nyolc???), biztos még csak melengették az olajat, de az ember a GYORSéterembe akkoris bizonyos elvárásokkal érkezik. Szóval kaptunk kis számokat, és a helyünkön várhattuk, hogy teljes legyen a tálcatartalmunk. A mekik népszerűségének másik oka, hogy előszeretettel támogatják a diákok, idősek, és egyéb nehéz életű emberek megélhetését, amit egyébként egy nemes és követendő szociális gesztusnak tartok. Sajnos, ez néha azzal a hátránnyal jár, hogy a gyorsan cserélődő alkalmazotti gárda bár kedves, mindig tanulási fázisban van. Ketten állnak a kasszánnál, egyik mondja a másiknak, mit üssön, hol találja, mit rakjon a hova. Laaaaassssssúúúúúú. (Sz.: Nekem ez annyira nem tűnt fel, de lehet, hogy csak azért mert aznap én is be voltam lassúlva. Csak a pultnál való idétlenkedés nem tetszett, de a kis számokkal nincs semmi bajom.) (5/2.5)
Ízek:
A rántottát meg kell sózni, de az még a könnyebik eset. A narancslé vizes, de nem is vártunk 100%-ot. Az omlettes szendvics kiadós és finom, a mekbörinek pedig sajnos feltétlen híve vagyok, így rosszat nem mondhatok.
Na de a nagy kérdés: magyar-e a bundáskenyér és a lángos, vagy a globalizáió áldozatává váltak. A kenyérfalatkák nekem kicsit szárazak voltak, mert úgy szeretem, ha jól eláztatja a tojás a kenyeret, de végülis finomak. Nem zsíros, nem túl puha (a jó bundáskenyér kicsit szikkadt kenyérből készül, szerintem), szóval pozitívan csalódtam. A kislángosnak becézett tenyérnyi tésztadarab pedig épp az elelnkezője - eléggé zsíros, sötétsárga ropogós külső réteg, lyukacsos, könnyű tészta. Nyammmmm! Sajnos, az öntettel mellélőttek, mert bár fokhagymás, inkább majonéz az a tejföl, és így "nehezíti", nem pedig frissíti reggeli lángosunk. Voltak, akik szabadon értelmezték magyaros ízek lehetőségét, és jó piacolók módjára két pofára tömték magukba a szomszédból hozott, papírba csomagolt, sajtos-tejfölös óriáslángosokat, alibinek egy McCappucióval öblítve. (Sz.: A jóval tojásosabb de átsült bundásra szavazok, ez állagra nem olyan volt, de az ízével nem volt semmi baj. Inkább a gyufásskatulya forma és méret volt idegen. A lángos finom volt, az öntetről nem tudok nyilatkozni, mert a fokhagymát nem bírja a gyomrom, csakhát Ki volt az aki valaha is azt állította, hogy nem a méret a lényeg?! Biztos egy nagyhatalmú törpe!) (5/4)
Hangulat:
Meleg, álmos, kicsit jellegtelen, de mégis olyan megszokott, otthonos fílingem van. Szól valami zene, az ablakon át nézzük a jellegzetes kerületi arcokat. Nincs még nagy ricsaj, a szomszéd asztalnál valaki könyvet olvas, mi is próbálunk munkanapra töltődni. Jól esik. (5/4)
Ár-érték: Sajnos nekem a meki mindig is a túl sok a semmiért kategóriába tartozott. Irreálisnak tartom a többszáz forintos töltött zsemlét és 3 tojást (és nem kezdenék itt egészségügyi fejtgetésbe), a reggeli menük esetében sincs ez másképp. Néha kirúghatunk a hámból, de a mindennapi meki szerintem McFizethetetlen. (Sz.: Egyetértően bólogat. Illetve ne feledjük a kalóriákat se!) (5/2)
Császármorzsa-faktor - 5/3.7
Időpont: 2008. november 19.
Annyira köz hely, hogy mi sem hagyhattuk ki, még ha nem is vagyunk McVeszekedett McIsták. A Cafét már próbáltuk (hm, pótolandó bejegyzés!), szóval ezúttal a hagyományos reggelire szavaztunk, magyaros ízekkel feldobva. Lángosmustra #2!
A hely:
Baross tér - M4-építés, szóval káosz a környék. Igyekeztünk hát hamar kikerülni az osb lapok labirintusából, és egy grillsülteket áruló üzlet mellett (hmmmm, micsoda illat!) éles jobb kanyarral bevettük magunkat a mekibe. Nem nagy, szokásos bútorokkal, többszintes megoldással. A hátsó részben találunk egy puha bőrpados asztalt, nem messze az ablaktól. Épp rálátunk a Café-ra, ahol egy zsíros úr terpeszkedik nyakkendőben. Nekem kicsit szűkös az asztal -szék, de lehet, csak mert sok cuccal vagyok, mindensetre elég sokáig tart, mire kényelmesen elfészkelődök. (Bár a kényelem és az aligtámlás szék nekem oximoron.) Amúgy kevesen vannak nem sokkal nyitás után, kint az idő hideg és hószürke, jól esnek a benti meleg színek. (Sztimacs: Nekem az volt a fura, hogy hatalmas volt a különbség a McCafé és az étterem fogyasztói között. A kissé elszeparált kávézó részben nyakkendős urak és blézeres hölgyek tárgyaltak, laptop, határidőnaplók kiterítve a Latte mellett... amúgy a szokásos semmi extra.) (5/3)
Választék:
Húsos, tojásos, joghurtos, krumplis, könnyű, nehéz. Igazából, mindenből akad, mekimódra. Szerencsére épp nemrég újították meg a kínálatot, szóval lassan jutottunk csak döntésre. Ami nem volt kérdés: bundáskenyér és lángos, narancslé, kávé. Sztimacsot végül meggyőztem egy rántottáról, sonka feltéttel, mert az is olyan "hazai". (Sz.: Ilyen burgercuccot nekem nem vesz be reggel a gyomrom - úgy általában. Bár lehet, csak az agyam nem veszi be. A SÜLTKRUMPLIS reggeli menütől meg kíméljenek meg, könyörgöm! Amúgy a választék tényleg bőséges, csak túl "mekis".) Az én gyomrom kegyét pedig egy sajtos omlett szendvics menü mekbörivel nyerte el. (Örök szívfájdalmam és alkalmankénti éhes kirohanásaim tárgya, hogy reggeliidőben nem adnak sajtburgert. Skandalum!) (5/3)
Kiszolgálás:
Laaaassssúúúúú. Kora reggel (fél nyolc???), biztos még csak melengették az olajat, de az ember a GYORSéterembe akkoris bizonyos elvárásokkal érkezik. Szóval kaptunk kis számokat, és a helyünkön várhattuk, hogy teljes legyen a tálcatartalmunk. A mekik népszerűségének másik oka, hogy előszeretettel támogatják a diákok, idősek, és egyéb nehéz életű emberek megélhetését, amit egyébként egy nemes és követendő szociális gesztusnak tartok. Sajnos, ez néha azzal a hátránnyal jár, hogy a gyorsan cserélődő alkalmazotti gárda bár kedves, mindig tanulási fázisban van. Ketten állnak a kasszánnál, egyik mondja a másiknak, mit üssön, hol találja, mit rakjon a hova. Laaaaassssssúúúúúú. (Sz.: Nekem ez annyira nem tűnt fel, de lehet, hogy csak azért mert aznap én is be voltam lassúlva. Csak a pultnál való idétlenkedés nem tetszett, de a kis számokkal nincs semmi bajom.) (5/2.5)
Ízek:
A rántottát meg kell sózni, de az még a könnyebik eset. A narancslé vizes, de nem is vártunk 100%-ot. Az omlettes szendvics kiadós és finom, a mekbörinek pedig sajnos feltétlen híve vagyok, így rosszat nem mondhatok.
Na de a nagy kérdés: magyar-e a bundáskenyér és a lángos, vagy a globalizáió áldozatává váltak. A kenyérfalatkák nekem kicsit szárazak voltak, mert úgy szeretem, ha jól eláztatja a tojás a kenyeret, de végülis finomak. Nem zsíros, nem túl puha (a jó bundáskenyér kicsit szikkadt kenyérből készül, szerintem), szóval pozitívan csalódtam. A kislángosnak becézett tenyérnyi tésztadarab pedig épp az elelnkezője - eléggé zsíros, sötétsárga ropogós külső réteg, lyukacsos, könnyű tészta. Nyammmmm! Sajnos, az öntettel mellélőttek, mert bár fokhagymás, inkább majonéz az a tejföl, és így "nehezíti", nem pedig frissíti reggeli lángosunk. Voltak, akik szabadon értelmezték magyaros ízek lehetőségét, és jó piacolók módjára két pofára tömték magukba a szomszédból hozott, papírba csomagolt, sajtos-tejfölös óriáslángosokat, alibinek egy McCappucióval öblítve. (Sz.: A jóval tojásosabb de átsült bundásra szavazok, ez állagra nem olyan volt, de az ízével nem volt semmi baj. Inkább a gyufásskatulya forma és méret volt idegen. A lángos finom volt, az öntetről nem tudok nyilatkozni, mert a fokhagymát nem bírja a gyomrom, csakhát Ki volt az aki valaha is azt állította, hogy nem a méret a lényeg?! Biztos egy nagyhatalmú törpe!) (5/4)
Hangulat:
Meleg, álmos, kicsit jellegtelen, de mégis olyan megszokott, otthonos fílingem van. Szól valami zene, az ablakon át nézzük a jellegzetes kerületi arcokat. Nincs még nagy ricsaj, a szomszéd asztalnál valaki könyvet olvas, mi is próbálunk munkanapra töltődni. Jól esik. (5/4)
Ár-érték: Sajnos nekem a meki mindig is a túl sok a semmiért kategóriába tartozott. Irreálisnak tartom a többszáz forintos töltött zsemlét és 3 tojást (és nem kezdenék itt egészségügyi fejtgetésbe), a reggeli menük esetében sincs ez másképp. Néha kirúghatunk a hámból, de a mindennapi meki szerintem McFizethetetlen. (Sz.: Egyetértően bólogat. Illetve ne feledjük a kalóriákat se!) (5/2)
Császármorzsa-faktor - 5/3.7
