Időpont: 2009. január 24.
Még januárban Berlinbe szólított az élet egy rövid hétvégére, és bár rengeteg kérdőjellel indultam neki az útnak, egy dologban biztos voltam: vár egy reggeli a Szimplában. - Akinek ismerősnek tűnik a név, nem téved: a népszerű budapesti romkocsma "átfrencsájzolt" a német fővárosba, és a tulajok egy hangulatos kávézóval igyekeznek némi hungarikumot csempészni a "dojcsok" mindennapjaiba.
A hely: Egy sarki épület a felkapott Friedrichshain kerületben, az underground kultúra szívében. Az ismerős felirat alatt besétálva egy tágas, világos tér fogad, hírből sem hajaz a Kazinczy utcai kertmozi sötét, omladozó zugaira. Később körbejárva több termet fedezek fel, van csocsó és gyereksarok (plüssel, csörgővel, tarka szőnyeggel), fa asztalok és süppedős kanapé. Kicsit valóban "szimpla", hiányzik az áütő újdonság érzés. Mégis...ahogy egy ablak alatti kanapéba bújva pásztázom a napsütötte bordó falakat, miközben Animától a Republicon át a Heaven Street Sevenig a hangszórókból recseg a magyar folklór legjava, az az érzésem támad, hogy ha lenne még egy kandalló a sarokban, talán fel se akarnék kelni... (5/4)
Választék: Sikerült belenyúlnom. Asztaltársam hamar letette voksát a "nagy klasszikus" menü mellett, én pedig arra alapozva, h majd abból úgyis jut egy-két falat, rendeltem egy kisebb, "klasszikátlan" padlizsánkrémet - de nem volt. B tervnek jött a kisebb klasszikus, májkrémmel - de épp az sem volt raktáron. Ami, ha azt nézzük, hogy az egész menü milyen rövidke volt, a hagyományos magyar ízek aránya pedig elenyésző, akkor szégyen. Se bundáskenyér, se tojásoslecsó, de még zsíros kenyér se. Biztos piackutattak, hogy mit enne meg a finnyás fritz is, de ennél azért többet vártam. (5/2)
Kiszolgálás: Délután kettő fele nem sokan voltak, hamar odatalált a pincér az asztalunkhoz. Miután mégicsak sikerült olyan reggelit találni, amit ő aztán tudott tálalni - egész hamar nekikezdhettünk a falatozásnak. Volt valami furcsa a kiszolgáló lányban (aki magyar volt, mint távozáskor kiderült), de igazából kedves volt és figyelmes, mosolygott is, semmiképp sem rontja az országimázst. (5/4)
Ízek: Nem volt hiba - bár nem is adtam esélyt a csalódásnak. Végül én is a "nagy klasszikust" mustráltam, elégedettséggel. A Gyulai csípős kolbász és a Pick téliszalámi nem okozott meglepetést. Friss zöldségekkel, vékony sajtszeletekkell, középen trónoló főtt tojással körítve bőséges szendvicsanyagot szolgáltatott a roskadozó tányér.
Sűrű fehér és félbarna langyos kenyérkaréjok, késhegynyi vaj ráolvasztva, és kész a tökéletes brunch-élmény.
Mellé pöttyös bögrében kakaó gőzölög, édességnek lekváros-nutellás gofrik várnak.
Ezek sajnos erősen bolti benyomást tesznek, amit ugyan én magam szívesen elnyammogok, de egy helyben sütött tésztánál azért nincs jobb. (5/5)Hangulat: Érthetően elvárásokkal és izgalommal mentem "zsűrizni" a helyet, és a budapesti eredetihez képest a német másolat elég egyszerűre sikerült. De a magyar zene, a helyben megvásárolható könyvek (mind magyar szerzők tollából József Attilától Rejtő Jenőig), és maga a magyar tudat, kellemes izgalommal, meghittséggel töltöttek el. (5/4)
Ár-érték: Euróban mért, nem lepődünk meg. Egy picit ugyan magasabbnak éreztem a jogosnál, tekintve például a desszert méretét, forintban nem ért ennyit, ez kétségtelen. Akkori árfolyamon számolva azért mondjuk középú. (5/3)
